2010. december 31., péntek

2010. december 13., hétfő

Bombimen


Zsombor egy supermen. De komolyan. Lili is nagyon korán csinált mindent. De Zsombi, még rajta is túl tesz. Már hason eljut A pontból B pontba. Sőt a legújabb , hogy ha megkapaszkodik és kitudja támasztani a lábát akkor fel is áll . Nem győzöm a popón tartani mert ez azért egy kicsit nagyon korai. Még maradjon csak hason és inkább csak másszon. Nagyon ügyes baba. Őrületes milyen gyorsan fejlődik. Még most született és már 5 hónapos lesz. És egy igazi kis energia bomba. Van két csodaszép, kicsi duracelem. Szerencsésnek érzem magam. Nagyon szerencsésnek. Hiszen egészségesek. A "normális" betegségeken kívül semmi bajunk. És nagyon remélem ez így is marad.
Van egy kolleganőm, akinek iker gyermekei vannak. Egy csodaszép kislány és kisfiú, akik Zsombival egy idősek. A kisfiúnál ma kezdték meg a kemoterápiát.
A bal veséjén rákos daganatot találtak. Műtét is volt. De kemoterápia is kell. Kívánok nekik sok-sok erőt.Nem könnyű az ilyen. Pláne nem egy kisembernek. Amikor megtudtam egyből eszembe jutott, hogy Ákos is mennyit szenvedett. Fogyás, haj hullás, hányás és annak brutálisabb verziói. Egy gyermeknek sem kéne ezen átmennie.Remélem minnél hamarabb meggyógyul. Szoritok értük.

2010. december 10., péntek

Ovis adventi nap
















Tegnap adventi nap volt az oviba. A mi csoportunk mézeskalácsot sütött. Jó móka volt. A gyerekek élvezték és a lényeg ez volt. Nagyon ügyesen szaggatta Bubókám a sütiket. Dióval és mazsolával lehetett díszíteni. Tepsire tették, majd az ovis konyhán megsütötték. Amikor kész volt, vissza hozták a dadusok. A végén amikor mind elkészült, leültek és a felét elcsipegették. A tavalyira már szerintem nem nagyon emlékszik.





Jövőhét hétvégén mi is sütünk. Most vasárnap pedig szerintem megcsináljuk a hab karikákat. Már a tojás fehérjék várják sorsukat a fagyasztóban. Amikor valamihez csak a sárgája kellett mostanában , mindig lefagyasztottam a fehérjét. Erre ez most tökéletes lesz. Biztos élvezni fogja.Szeret ilyesmikkel ügyködni.





Apa szülinapja


Amit szerettem volna, sajnos most nem tudtuk kivitelezni. De ami késik, nem múlik. Januárba bepótoljuk. Tény , hogy nehéz elszakadni két gyerek mellől. Pláne, hogy Bobor még ilyen csepp. De nagyon jól telt a napunk. Délelőtt megfőztem. Hortobágyi volt az ebéd. Amit ketten , nyugodtan eltudtunk fogyasztani. Ritka pillanat a mi életünkbe az ilyen. Jó értelembe. Nekem már az furcsa , hogy ha nem zsonganak a gyerkőcök. A tortával megvártuk Lilit. Imádja a szülinapokat. Apával elfújta a gyertyát. Aztán nekiestünk a tortának. jól sikerült Nagyon finom lett.

2010. december 6., hétfő

Mikulás


Szent Miklós a keleti egyház, máig a legtiszteltebb szentje. Krisztus után született 245-ben, Patara városában egy gazdag család gyerekeként. Már kisgyerek korában árva maradt, szüleit egy járvány vitte el. Szüleitől örökölt vagyonával, nagybátyjához - aki érsek volt - Patara város kolostorába költözött. Már kisgyerek korában megszerette az ottani életet és végül a papi hivatást választotta. Életét mindvégig az emberiségnek és a gyerekeknek szánta.

270-ben Jeruzsálemben a tengerészek védőszentjévé választották. Zarándokútjáról hazatérve betért Anatólia fővárosába, Myra városába, ahol a helyiek püspökké avatták.
Püspöki évei alatt mindvégig a gyerekek és a szegények megsegítésére szentelte életét. Vagyonát a gyerekek és szegények megsegítésére költötte, miközben tanított és a szeretetet hirdette. Egy éhínség idején a teljes egyház vagyonát szétosztotta a szegények között, halála után egy darabig ki is tiltották az Egyházból.

A kolostor közelében, ahol lakott, élt egy szegény parasztember, akinek volt három lánya. Egy séta közben akaratlanul meghallotta a három lány vitáját. A lányok azon vitatkoztak, hogy másnap melyikük áldozza fel magát rabszolgának, ahhoz, hogy megszabaduljanak a szegénységből és egyikőjük férjhez mehessen.

Miklós püspök meghallva ezt a tanakodást visszasietett a kolostorba és egy marék arannyal visszatérve bedobta azt az ablakon, majd elsietett. A lányok azt hitték csoda történt, egy évvel később a csoda ismét megtörtént. A másik lánynak is adott egy marék aranyat. A lányok lépteket hallottak az ablak alatt, ezért kisiettek, ekkor látták meg, hogy egy piros köpenyes ember rohan el az ablak elől. Harmadik évben az ablak zárva marad, mert kint nagyon hideg volt. Miklós püspök felmászott a tetőre és a nyitott kéményen át bedobta az aranyat, a harmadik lány éppen akkor kötötte fel harisnyáját száradni a kandalló szerű tűzhelyre. A keszkenőbe rakott arany épp belehullott a harisnyába.

Ezután terjedt el a hír, hogy Tél-Apó minden évben megajándékozza a szegényeket. Egy idő után kitudódott, hogy ki is valójában a Mikulás, ugyanis az aranyak között amit a legkisebb lány kapott volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő adott régebb Miklós püspöknek. De ez alkalommal az is kiderült, hogy Miklós püspök minden évben december 5-én, névnapjának előestéjén rendszeresen megajándékozza a gyerekeket.

A keresztényüldözések idején elfogták, de kivégezni nem merték. A legenda szerint halálakor a lelkét angyalok vitték a végső nyughelyére, ahol egy forrás eredt. Innen hirdeti azóta is a Mikulás a szeretetet a gyerekeknek.

2010. december 1., szerda

Itt a tél

Leesett az első idei hó.
Én sokakkal ellentétben, imádom. Főleg ha jó nagy és meg is marad. Akkor lehet menni szánkózni. Ami már amúgy is az ajtó előtt támasztja a falat , arra várva, hogy szolgálatba léphessen. Én valamiért személy szerint, a telet jobban szeretem mint a nyarat. A hideget jobban tűröm mint a meleget. De gyermekek mellett jó az a nyár. De ha választhatnék, szívesen elköltöznék, mondjuk Alaszkába. De komolyan. Én szívesen eléldegélnék ott.

December 1. Ma kinyitottuk az első ablakocskákat az adventi naptárba. Este, mert megvárjuk vele apát. A csokit úgy is ő eszi meg mert Zsombinak az még igencsak tiltó lista, Lili meg nem nagyon van oda a csokiért. Ami nem baj. SŐT!
Közben meg versenyt futok az idővel és próbálom 2 beteg gyerkőc mellett megoldani a karácsonyi ajándék kérdéseket. Teszem hozzá, nem egyszerű. De tényleg nagyon rajta vagyok.
A lényeg (Lilié), már megvan. Zsombiét már tudom, csak Lilivel nem tudom megvenni mert akkor levágja, hogy anya a Jézuska. És tényleg:):):)
És akkor még nem is beszéltem a szülinapokról és névnapokról. Decemberbe van belőlük egy pár. Úgyhogy sűrű időszaknak nézünk elébe.

2010. november 14., vasárnap

2010. november 13., szombat

Barátság

Körübelűl tíz éve, ráleltem egy igaz barátra. Aki ugyanolyan jóértelembe vett idióta mint én, próbálta mindig az élet jó oldalát nézni. Még ha maga alatt volt, akkor is tudott nevetni. Ő egy örök, igaz barát. Mindig mellettem volt jóban és rosszban. SzerencséPedig olykor vitáztunk is mert nem mindenbe értettünk egyet. És ez így volt igazi. Mert tetszett vagy nem kőkeményen tudtuk egymást cseszegetni ha kellett , de ettől igazi egy barát. És ő az volt minden értelembe. Nagyon sok mindent köszönhetek neki és mindig külön helye lesz a szívemben.De max csak egy óráig tudtunk egymásra haragudni.IMÁDLAK spyder Ani!!!!
Még ma is emlékszem a másnapos reggeleinkre, amikor az 1-es villamosból lógattuk a fejünket munkába menet. A reggeli forró fürdőkre amit mindig megengedett nekem , mikor iszonyatosan másnaposak voltunk. A rengetek csodaszép együtt megélt mókára és kacagásra. Szerelmi bánatra és csalódásra. És a többi őrültségre amit együtt hajtottunk végre.Ilyenkor jó érzés tölt el mennyi jó dolog és klassz ember vett körül. Persze most is. Ám pár éve más fordulatot vett az életünk ,amit addig szó szerint együtt éltünk. Külön utakon kezdtünk el járni mint párkapcsolat, munka és nem utolsó sorban földrajzi értelemben is. De barátságunk sosem szűnt meg létezni. Szerencsére 2 éve megint megtaláltuk egymást. Akkor azt hittem nem találok még ugyanolyan embert akiben úgy megbízok mint benne. Ez nagyjából így is lett.

De sikerült megismernem azóta nagyon jó embereket, akik közel kerültek a szívemhez és nagyon szeretem őket. Szerencsére nem is egyet.Habár van valaki aki mostanában nekem egy kis csalódást okozott. Haragudni nem haragszom rá, csak kicsit nem értem. Változtatott az életén és ebből valahogy tudatosan kizárta a barátait. Másokra cserélte. Pedig azt hittem jó barátok voltunk, de nagyon úgy tűnik sosem voltunk azok. Ezt mutatja az is , hogy a kisfiamat sem ismeri és már lassan a szia-szia jellemző a kettőnk közti komunikációra. Jobb esetben. Pedig régen olyan jókat tudtunk beszélgetni, rengeteg közös programunk volt. Ami most már csak emlék marad a fotó albumban. Ez van . Az élet már csak ilyen.

2010. október 30., szombat

2010. október 29., péntek

2010. október 14., csütörtök

Süni


Tegnap délután, ezt a pici sünit láttuk császkálni az ovinál. Nagyon jópofa volt. Kis barátságos. Egész jól tűrte a lányok örömét. De egy idő után már megunta és elcammogott tőlünk. Sajnos már csak ezt sikerült megörökíteni. Pedig ha visszajött volna, kapott volna egy kis almát. Na de majd ma, megint meglessük. Hátha ott lesz. Merthogy az ovi zárt udvarán volt. De hogy került be oda??!!

2010. október 12., kedd

Banános, csokis-kókuszos süti

Ma ezt sütöttem. Volt egy kis maradék banán. Ami már barna volt. Nálunk azt senki sem eszi. Ezért sütöttem egy kis gyors sütit. Ez lett a végeredmény. Jól sikerült, elsőre. Könnyű, olcsó, gyors, finom. Ilyet máskor is kreálok.
Apa ma így nem "nélkülözik". Tegnap este 11-kor ugyanis , éhen akart halni mert nem volt itthon semmi süti vagy chips. Ma már nem fog éhezni. Ízlik neki. JUHHÉÉÉÉÉ. Már megérte. És Lili is két pofira eszi.

2010. október 11., hétfő

2010. október 7., csütörtök

Már saját véleményünk is van

Kicsi szívem

Ma visszamentünk kontrollra a doktornénihez, a torok és orr mandula gyulladás miatt. Ezzel minden rendben. Szépen gyógyulgatunk. A hat napos antibotikum kúrát végig kell szednünk. Hétfőn már mehetünk oviba. Reméljük, most egy darabig elkerül minket a takonykór.
Viszont alapos vizsgálat után a doktornéni megkérdezte mikor voltunk kardiológiai vizsgálaton. Na a víz egyből levert, mire válaszként mondtam , hogy a születése óta nem. Miért baj van? Kérdeztem , kicsit megrémülve. Doktornéni egy kis zörejt vél hallani a szívcsücsökön. És ezért bekell vinnem neki a már meglévő leletet és aztán megbeszéljük mi lesz. Úgyhogy hétfőn délelőtt irány a doktornéni. Remélem csak vak lárma és nem lesz semmi gond. Elég egy szív nyomi a családban. A sajátommal együtt tudok élni,de neki ne legyen baja.
Apócát is hívtam egyből. Remélem nem ijesztettem rá túlságosan. Nálunk ő a pánikolós a családban. Vész helyzetbe én vagyok aki higgadt tud maradni. Habár egyre jobban bírja a stressz helyzeteket kezelni. Lili mellett muszáj edződnie. Ő az én harmadik gyerkőcöm. De így szeretem.

2010. szeptember 16., csütörtök

Így nőttünk fel , mi öten:)




Én és a kisöcsém






















Lilivel ma megnézegettük a fényképeket. Legjobban Pepének örült. Hogy látta a képeken. Kérdezte mikor jön Pepé. Mondtam neki remélem nemsokára, mert anyának is nagyon hiányzik, mert nekem ő a "pici tesóm". Kérdezte , hogy akkor jön repülővel? Majd most megint napokig minden repülőnél kiabálni fog , hogy jön Pepé.
A képeket nézve rájöttem milyen jó is Lilinek , hogy van egy testvére. Én nagyon örülök , hogy van nekem a tesóm. Szeretem nagyon, nincs olyan amit meg ne tennék érte.
Olyan furcsa, így belegondolok , hogy más testvérek veszekszenek egymással, meg nem beszélnek egymással, nem tartják a kapcsolatot. Én meg nem is emlékszem olyanra , hogy mi össze vesztünk volna bármikor. De komolyan. Pedig volt, hogy sokszor nem értettünk egyet dolgokban, de azt letudtuk zárni annyival , hogy hülye vagy azt csinálsz amit akarsz és kész...dolog le is lett zárva. Még gyermekkorunkba is, ha összevesztünk valamin, pik-pak kék-zöldre vertük egymást de 1 óra múlva már szent volt a béke.
Csak remélem , hogy Lili és Zsombi is olyan jó testvérek lesznek mindig, mint amilyenek mi voltunk , vagyunk és még leszünk is.

2010. szeptember 14., kedd

Pici mosoly

Ma zsombinak nincs valami jó napja. Nagyon nyügi. Szinte semmivel sem haladok, mert csak ücsörgök vele és próbálom vígasztalni. Megint fáj egy picit a pocija. Szerencsére az espumisan segít egy kicsit. Most végre egy picikét elaludt. Megyek kicsit rendbeszedem a lakást. Tudom...tiszta izgi munkák. De én szeretem.
Ezt a videót most csináltam, szundi előtt, amikor egy kicsit megnyugodott. És egy icipici mosoly is volt.

2010. szeptember 10., péntek

2010. augusztus 29., vasárnap

X-Faktor - Németh Katica (Aretha Franklin: Respect)

X-Faktor - Shodeinde Dorottya

X-Faktor - Muri Enikő (Because of you)

X-Faktor

Játszótéri csemege

Egy kis muffin. Gyorsan.
Csak , hogy lekenyerezzem a törpéket. Fel is díszitettem. Szerintem olyan kis aranyosak lettek.
Finom is volt. Mákos muffin. Habár én annyira nem vagyok muffin rajongó. De finom volt.
Játszótérre a skacoknak viszont tökéletes. Ezt az is bizonyitja, hogy elfogyott mind.

2010. augusztus 28., szombat

Lili csokipudingja

Kicsit, hogy kedveskedjek Lilinek, feldobtam a csokipudingját.

2010. augusztus 27., péntek

Bölcsis ballagás

















Korszakok.Egy lezárul, amit követ egy új.
Most számunkra a bölcsinek vége. Roham léptekkel közeledik az ovi. Már csak4 nap. A ballagás jó volt. Apa kicsit nehezen viselte a nagy meleget és a még annál is nagyobb tömeget. Nagyon sokan voltak. Azért éreztem Bubókán , hogy most két és fél hónapig nem volt bölcsi. Megszeppent mikor bekellet menni a csoportba. Volt egy kis pityergés. De amikor megnyugodott, olyan kis tündérien állt ott vállán, a kis piros batyujával. Ballagtak egy kört a bölcsis csoportokban, azután megették az utolsó uzsonnát és elbúcsúztak a gondozó nőktől. Megkapták az egész éves kis munkáikat. Majd elköszöntünk és bezártuk utoljára a bölcsöde kapuit.
Gyorsan elrepült ez az egy év. Tudatosult bennem, mennyire rohan az idő. Valamelyik nap épp azt mondtam apának, belegondolt -e már , hogy kb. 10 év (plusz-minusz 1-2 év) és már csak ketten boldogítjuk egymást itthon délutánonként. Mert már ne szorulnak majd gyermekeink szigorú szülői jelenlétre. Mennek majd bandázni a saját kis barátaikkal. Milyen furcsa lesz. És mennyire nem várom, ezt az időt. Sokszor azt kívánom, bárcsak megállna az idő, hogy örökre a mieink maradhassanak.



2010. augusztus 20., péntek

Fincsi

Szilváspite a javából. Nem vagyunk valami nagy szilvaevők. De ha már egyszer szilvaszezon van, Nigella után szabadon, gondoltam miért is ne. Kipróbáljuk morzsásan. az eredmény?!? Hmmmmm.............. Bűnösen jó. De ami a legjobb benne, hogy villámgyorsan elkészíthető. És olcsón kijön. Egy baj azért mégis csak van vele. Nem lehet abbahagyni az evését.

2010. augusztus 15., vasárnap

Unokatesók











Ma próbáltunk egy kicsit segíteni azzal a Gabinak, hogy ma mi vigyáztunk Lucára ,amíg ő megpróbálja magát egy kicsit kifújni, kipihenni. 3 gyerkőcünk volt. De nagyon jól elvoltunk. Lucával nem volt semmi gond. Sokkal nyugodtabb kicsi lány mint Lili volt ennyi idősen. Lili már ennyi idősen, egy igazi kis tűzről pattant atom anti volt. Luca olyan igazi kis nyugodt, csendes kisbaba volt. Biztos anyunak tartogatja a huncutságait mint, ahogy Lili is szokta.
A lányok is jól elvoltak. Lili élvezte.